Kint van a Disturbed tagok új projektjének kislemeze. Ahogy azt már korábban is írtam, David Draiman és a Disturbed zenekar kicsit lazábbra vették, így mindenki az új, úgynevezett side projektebe tömhette kreativitását.
A zenekar dobosa és gitárosa egy új zenekart keltett éltre, amelynek neve Fight of Flight, és amely most kiadta első kislemezét! Íme:
A zenekar dobosa és gitárosa egy új zenekart keltett éltre, amelynek neve Fight of Flight, és amely most kiadta első kislemezét! Íme:
Már járt nálunk a dal, bár akkor még nem tudtam, hogy ez a kislemez. Mindenképp érdekes de mégis fura. Talán ez egy új vonal, amelyet a Disturbed után játszik Mike Wengren és Dan Donegan.
Bár ha nagyon szakmai akarok lenni, akkor hallani Dan és Mike jól megszokott rockzenei elemeit. Dan gitárjátéka semmit sem változott, sőt, talán itt még kifinomultabb, de mindenképp ritmikusabb.
Nagy lendületben van ez a zenekar, még ki tudja, hogy mi lesz belőle. Annyi biztos, hogy két napja a Disturbed bejelentette, hogy megkezdték az új lemez előkészületeit, így nem kizárt, hogy a jövőévet egy új anyag koronázza majd.
Addig is lesz idő figyelemmel kísérni a két zenekar, a Fight or Flight, valamint a Device fejlődését.
Végszóként jöjjön a dal, amelynek a napokban kell napvilágot lásson a klipje. Annak erejéig még visszatérek erre a témára.
Jó éjt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése