2013. május 6., hétfő

Fonogram: második tekercs

MAHASZ által szervezett valamikor 2004-ben Fonogram - Magyar Zenei Díjnak nevezett nagyszabású zenei rendezvény megtette tétjeit. Üdvözlet az Arany Zsiráf díjért folyó versenyben!
Ma ismét néhány zenekar kerül a kazettára, annyi különbséggel, hogy nagyobb léptékben, hiszen tizennyolc kategória van még hátra.
A tegnapi, Az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategória után, ma jönnek a külföldi klasszikus pop-rock zenekarok, valamint a modern magyar társak



















Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma kategóriában versenyzők:

Első jelöltként indul a legendás Aerosmith, Steven Tyler zenetésével. 
A 2012 november 6-án megjelent Music From Another Dimension! nagylemez a zenekar tizenötödik korongja, és a 2004-es  Honkin' on Bobo c. lemez után az első, amit kiadott a zenekar. 
A hosszas hallgatás után mondanom sem kell, hogy a rajongók habzó szájjal várták a zenekar lemezét, kíváncsi vagyok, hogy milyen helyezést ér el a Fonogramon. 
Ez volt a legnagyobb lemezkiadási szünet az együttes életében.
Íme az anyag:


Második helyen érkezik Bruce Springsteen és a Wrecking Ball lemez. A 2012 márciusában megjelent lemez a hetedik nagylemeze az előadónak. 
A harmadik és negyedik helyen a Coldplay és Led Zeppelin.


Huh, hosszú lesz ez a lista. 
Az ötödik és egyben utolsó helyen, Leonard Cohen lemeze száll harcba a díjért. 
A tavalyi év január harmincegyedikén megjelent, Old Ideas lemez harmadik helyre kúszott fel az Egyesült Államok Billboard listáján. 
Érdekesség még, hogy az album negyvennégy évvel a zenész, szövegíró első lemez után látott napvilágot. 


Megszerettem Cohen bácsit, jó lenne elmenni egy koncertjére! 
Ők voltak a klasszikus pop-rock zenekarok és albumaik a Fonogram szerint. Lépjünk tovább. Vissza a magyar zenei vizekre. 

A harmadik kategória  amelyben zenekarok indulnak, az az év hazai modern pop-rock albuma . 
Itt már érdekesebb lesz a verseny. Van itt rockzenész, rapper, újonnan felfedezett, na, de nézzük.
Már is első helyen egy személyes kedvenc. 
Az Anna and the Barbies az a zenekar számomra, amelyet nagyon szeretek vezetésközben bömböltetni az autóban. Ők azok, aki nagy ívben leszarják, hogy mi a terndi és csak a zenére összpontosítanak. 
Az idén megjelent Ánem c. korong a zenekar harmadik nagylemeze.
A Kiss Tibivel készült Márti dala c. szerzemény ma már sláger. De most itt lemez. Né! 



Nagyon sokat írnék én az Anna és a Barbikról, de most nem tehetem, de itt egy korábbi cikk
A második és harmadik hely jelöltjei az Anti Fitness Club  meg az Intim Torna Illegál. 
Mindkét lemez nagyon fogyasztható, nagyon jól szólnak. Én személyesen az előző ITI lemezt jobban szerettem, ezen is van húzódal, de kicsit olyan mintha a srácok kifogytak volna az ötletekből. 
Az AFC-ről már volt korábban szó itt a kazettán, olvass bele
Majka, Curtis, BLR. Na, ez már egy izgalmasabb talaj. 
Ha a kategória megnevezését nézzük, és hogyha hallgattuk a dalokat, akkor szerintem ez az a pengeél, amin ez a lemez táncol. Popzenének popzene, de nem csak. Szóval, hogy ma már hol van a határ a popzenének, ez jó kérdés. 
Ők amúgy a negyedik helyet foglalják el a versenyben. Izgalmas. 
Most tartom a hátam a köveknek. 
Radics Gigit is, pontosabban lemezét, jelölték az Arany Zsiráfra. 
Hát gyerekek, ez nekem nem jön be. Ez a lány a magyar Beyoncé Knowles. És ez nem jó...
Tehetséges ez nem vitás, de az egyediség elvész a Beyoncé imitálás közben. Nemrég láttam egy interjút vele, ahol elárulta, hogy kedvenc énekese a már említett popcsillag. Ezzel nem is lenne baj, csak már a hangja teljesen átvette Beyoncé stílusát, már nem tudna másként énekelni. 
Ha sokat imitálsz valakit, egy idő után olyan leszel mint ő. Sajnálom Gigi, tehetséges vagy, de nem tartozok a célcsoportodba, de azért hajrá. 



Gigi után az utolsó helyen a jelöltek közt a We Are Rockstars. De, ők kik?
Az eletro-rock műfajban alkotó srácok Budapestről érkeznek, és ők zárják a kategória jelöltjeinek listáját.



Mára ennyi. Sok a kategória, bocsi, ha kihagytam valakit, de nem fér bele úgy egy bejegyzésbe, hogy az ne legyen unalmas. 
Tartsatok ki a meleg ellenére is. Zenefolyam továbbra is a facebookon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése