2013. május 5., vasárnap

Fonogram: első tekercs

A MAHASZ által szervezett valamikor 2004-ben Fonogram - Magyar Zenei Díjnak nevezett nagyszabású zenei rendezvény megtette tétjeit. Üdvözlet az Arany Zsiráf díjért folyó versenyben!
Az idén is több kategóriában jelöltek zenészeket, dalokat, együtteseket, énekeseket. Ez nagyszerű alkalom nekem az élcelődésre, de szigorúan csak szakmai szempontból.
Lássuk, kik ők. 




















A díj jelöléséről, menetéről, az odaítéléséről itt találtok információt, nem szeretném ezzel tölteni a sorokat, inkább nézzük a kategóriákat és a jelölteket. 

Első kategória: Az év hazai klasszikus pop-rock albuma

És láss csodát, egyből hat lemez kacsint ránk a listáról.
1. Ákos 2084 c. lemeze. Nem fogom egyenként bemutatni a dalokat, de ha nagyon kedvetek van hozzá, itt van a teljes lemez, végig lehet hallgatni.  


Nem vagyok nagy Ákos-fan, ezért érdemben nem tudok hozzászólni, vagy  nem olyan hangnemben, ahogyan sokan beszélnek róla. Azonban gratulálok neki, hiszen tett egy olyan merész húzást ezzel az elektro anyaggal, amelyet sokan nem mernének meglépni, de neki jól sült el. Hajrá!

Második helyen egy ismét, általam kevésbé ismert zenekari album, az Ismerős Arcok Kerítést bontok c. lemeze indul harcba Ákos korongja ellen. 
Némely videó privát, ezért bocsi. 




3. Odett - Hanyatt, homlok, egyenes. Ehhez már tudok fűzni néhány szót, és nem azért, mert nagy Odett-rajongó volnék. Régen még a Megasztár kettő alatt láttam Odettet a színpadon, már akkor furán néztek rá a zsűriből is, nekem nagyon bejött a stílusa. Van valami ebben a lányban, örülök, hogy jelölték, hátha! Hajrá, Odett! :D 



Negyedik helyen Rúzsa Magdi új lemeze, a Tizenegy. Az az igazság, hogy nem hallgattam még meg a lemezt, így nem tudom, hogy milyen esélyekkel indul. Huh, rájöttem, hogy komoly hátrányom van, ami a magyar pop- és könnyűzenét illeti.
Na, de most megkaptam a Youtube-on a teljes listát, így lesz, amit hallgatni a következő órákban.
Szóval: 4. Rúzsa Magdi!



Nagy lépés az X faktor énekesének szerintem, hogy lemezét jelölték, ugyanis az ötödik helyen Takács Nikolas és a Fool Moon korongja. 
Itt egy kis ízelítő, de ezen a csatornán megtaláljátok a teljes lemezt. Lesz itt ajánló dögivel. :)


Az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategória utolsó jelöltje Zséda. Az Ötödik érzék c. lemez tavaly jelent meg, számomra olyan zsédás, igazából nem tudom eldönteni, hogy Zséda milyen zenei stílusba tartozik. Kicsit musical, kicsit pop, kicsit eurovíziós. Ne utáljatok nagyon.



Őszintén, meglepődnék, ha az ő lemeze nyerné a kategóriát. 
Noh, ők és lemezeik a jelöltek, mehet a csata a Fonogram díjért. Még hosszú a kategóriák száma, igyekszem mindeniket minél hamarabb feldolgozni. Szóval, most egy nagy Fonogram -láz indul itt a kazettán.
Nézzetek majd még vissza! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése