Nem tudok aludni, így éjjeli bagolykódok egy kicsit. Lejárt az Euróvízió, hát nem nyert Bye Alex, de Anouk sem sajnos. Pontosabban nem sajnos, mert a nyertes Dánia dala igen megnyerő. Jól komponált kis sláger lesz az elkövetkezendő hónapokban. Azért elbírtam volna, ha Anouk nyeri meg, de így is szép helyen zárt.
A mai nap folyamán olvastam, hogy ByeAlex alig várja, hogy hazatérjen, mert már belefáradt és szeretne egyedül lenni. Nem értem ezt a fickót. Mindenesetre gratula neki is, hiszen sikerült összehozza a tizedik helyet a Kedvesemmel, ami, hát, hogy is mondjam, nem egy zenei labirintus.
A legjobban azt élveztem, hogy a gitáros srác a döntő alatt a nagy játék közben néha meg sem mozdította a bal kezét az akkordokon. Minden úgy szólt bazz, meg hangnemben volt, csak az akkordok nem változtak :)) Come on, én értem, hogy a zene playback, de akkor játszódjatok el fiúk, hogy szólnak a hangszerek. Mindegy is.
A román versenyző produkciója volt szerintem a legviccesebb a mezőnyben. Még a román sajtó egyik alakja, Lucian Mîndruță is arra kérte Cezart, hogy lépjen vissza és mondja meg, hogy ez egy tévedés volt :))
Egy szó, mint száz, szép volt a verseny, egész jó dalok is voltak és a nyertes simán megérdemli a győzelmet!
Hja, és Bonnie Tyler megvan? Hogy szerettem gyerekkoromban a nénit, szegény eléggé hátul zárta a mezőnyt, nem jött neki össze. De amúgy volt ő már eleget színpadon, nem is értem, hogy miért ő képviselte Angliát.
Na, legyen ennyi süketség elég, jó éjt mindenkinek!