2013. április 25., csütörtök

Közlemény

Ülepedni látszik a hajcihő a Republic körül. Az elmúlt hetek pocskondiázása csak annyira volt jó, hogy nem tudtak az emberek méltóképpen túllépni Cipő halálán. A bulvár média tette a dolgát, nem tudom, miféle társadalmi felelősséget érez magáénak, de ez a fajta tájékoztatás, amit műveltek, minden volt, csak nem  együtt érző.
A zenekar ma hozott egy döntést, hiszen ők nem tehetnek a halálesetről. Sajnos Cipőt erről már nem lehet megkérdezni. 
Nem kell olyan legyen, mint a régi. Legyen Republic, adjon erőt a rajongóknak.

Közlemény: 


Kedves Barátaink!

Csodálatos éveket töltöttünk együtt veletek, a közönségünkkel, rajongóinkkal, barátainkkal. A sajtó viszonylag keveset foglalkozott velünk, de hittük, hogy ez így jó! Mi ugyanis nem szeretjük a botrányokat, csak zenélni akarunk és hogy együtt énekelhessük veletek a dalainkat.

Cipő halála egyformán mindannyiunk tragédiája! 

Ezt a mérhetetlen veszteséget mindenki a maga módján éli meg. Akadnak, akik legszívesebben leírnák a zenekart, megint mások bíztatnak, segítenek, hogy tovább éljenek a dalok. 
Az elmúlt hetekben magunk is rengeteget tépelődtünk, hogy mit tegyünk ? Végül a közös zenélés mutatott utat és nyújtott vigaszt. Megerősödött bennünk az az elhatározás, hogy nem hagyhatjuk veszendőbe menni életünk közösen létrehozott zenei részét.

Döntöttünk!

Szeretnénk újra álmodni, zenélni, folytatni a közösen megkezdett utat!

A Republic bennünk és általunk él tovább! 

Tudjuk, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan mint régen volt.
Cipő pótolhatatlan, ugyanakkor hisszük, hogy a legtöbbet a színpadon tehetjük az “Őrzésért” azért, hogy versei, dalai a zenénkkel együtt fennmaradhassanak.

Ahhoz, hogy ezt méltó módon tehessük, szükség van egy olyan segítő „hangra”, aki közreműködik a dalokban. 
Ezt a hangot Sipos F. Tamásban találtuk meg, aki eddig is ezer szállal kötődött hozzánk. Több mint negyed százada, az 1988-as Interpop fesztiválon kötöttünk barátságot, ahol egymás után lépett színpadra Patai Tamás a Moho Sapiens, Nagy László Attila a Fan - Fan, Boros Csaba a Känguru és Sipos F. Tamás az Exotic színeiben. Később Cipő és Tamás is megismerték egymást Czakó Ildikó (Gombóc) személyén keresztül (ő nevezte el Lacit Cipőnek).
Végül egy misztikus párhuzam: Sipos F. Tamásnak - akárcsak a zenekarnak – február 23-án van a születésnapja !

Várunk mindenkit koncertjeinken:

Republic: Őrizz Engem 2013
első állomás: Eger, április 25.

forrás: Facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése