Meghallgattam!
Végéhez értem a Device új lemezének. Kérdezhetnétek, hogy na, milyen?
Amerikai rockzene! :)
Amerikai rockzene! :)
Ahogy azt már régen írtam a zenekar kapcsán, hogy teljesen eltér az általuk játszott műfaj az európai rockzenekarok stílusától. Ez jó!
Kicsit zavar, hogy néhol visszahallom a Disturbed zenei elemeit, de David Draiman sem képes új bőrbe bújni egy zenei projekt kedvéért.
Kezdjük az elején.
Ahogy már írtam, az elmúlt években a Disturbed csapat elhallgatott, így nem tudtuk, hogy következik-e majd új lemez, avagy egy ideig most pihennek az amerikai fenegyerekek.
Aztán jött David bejelentése. Új projektbe kezd, amely a Device nevet kapta. Nem véletlen.
Az évek során készült interjúiban sokszor elmondta, hogy mennyire a technika uralja a mindennapjainkat, és hogy ez neki mennyire nem tetszik.
Innen a név. Még mielőtt a Belga dala eszünkbe jutna.
Device.
Aztán, ahogy a rockzenei köztudatba kezdte beásni magát ez a név, úgy kezdte a zenekar csöpögtetni az infókat.
Három ember alkotja a zenekart. Egy szólógitáros, egy dobos és egy énekes. What?
Igen. A zenészek is kísérleteznek, és ez néhol a fesztiválok miatt van, hiszen tudjuk, hogy sokszor az a probléma a fesztiváloknál, hogy túl sok a zenész a színpadon.
Elindult a device őrület, elsőként a Vilify jelent meg, mondanom sem kell, hogy napok alatt felfutott a zenei toplisták elejére. De mégis valami hibádzott. Olyan Disturbed-ős volt.
A videoklip már adta a Device érzést. Itt már elszállt a Disturbed gondolat. Sőt olyannyira, hogy kerestem már az újabb dalokat.
Majd a Youtube csatornára kevés idő elteltével kerültek fel a dalrészletek és dalok is.
Ma már kint van a lemez.
A tíz dalt egy hosszú utazásként tudnám leírni, a gyors, ritmikus dallamsoroktól a balladákon át a néhol vontatott dalokig.
Hála Istennek nincs címadó dal. Azt nagyon nem szeretem.
- Te, milyen címet adjunk az albumnak?
- Legyen az ötös dal a címadó!
Na, bumm.
Itt nincs ilyen. Viszont nagyon jó az első dal. Nekem ez volt a személyes kedvenc egészen, amíg nem hallgattam meg a teljes listát.
Itt nincs ilyen. Viszont nagyon jó az első dal. Nekem ez volt a személyes kedvenc egészen, amíg nem hallgattam meg a teljes listát.
You Think You Know egy olyan dal, amely beránt ebbe a világba. Jó választás! Nagyon is!
A második és harmadik dalt már ismertem.
A negyedik az érdekes. Más szót nem tudok, de az intró sehogy sem rockzenés. Úgy éreztem magam a hallgatása közben mintha a nyolcvanas években lennék Bon Jovi-ékkal.
Ez egy szép dal. Tényleg, hallgassátok meg:
Nem is beszélve a Halestorm énekesnőjéről, akinek a hangja szépen belesimul a dalba.
Talál a hangjuk Daviddel.
Jajj, itt annyi úgynevezett kedvenc dalt kell megosszak :))
Az ötök dal is nagyon tetszik. Főleg, amikor belép Mr. Serj Tankian. Jó választás ez a kollaboráció. Két ilyen erős hangú énekes képes egy olyan zenei művet létrehozni, amely odacsap a falhoz.
Milyen hosszú már a bejegyzés, és még nincs vége. A hatodik dal, talán kellett, talán tudatos döntés. Nem tudom.
Azt figyeltem meg, hogy a lemezre jellemező, hogy sok világklasszist gyűjt össze. Kérdés, hogy mi a cél ezzel? Én arra gondolok, hogy minél minőségibb anyag szülessen, nem pedig az anyagi vonzatra. Ajánlom a hetedik, Opinion (Feat. Tom Morello) c. dalt meghallgatni.
Jó a hangulata. Felspannol. Ez után érzed, hogy szét tudnád verni a lakást :))
Majd ott a War of Lies, amely egy jó dal, de igazából zeneileg sok manőver nincs benne. Progresszív.
Az utolsó két dal szép. Ez a legjobb szó rájuk. Szépek. Ezekből biztos vagyok benne, hogy a popkultúra is átfog venni valamennyit.
A Haze fülbemászó dallamvezetése kellemesen lággyá teszi a dalt. Kell egy kis feloldás.
Majd az utolsó dal volt az, ahol betettem az ismétlést a winampban.
Szeretem ezt a dalt. Van egy jó húzó íve. Na, meg zenél rajta Glenn Hughes a Deep Purple egykori gitárosa is.
Megfelelő lezárása ez a lemeznek. David elmondása szerint ezt a dalt a feleségének írta.
Zeneileg sem elhanyagolandó dal. Ez a kedvenc.
Through it All!
Ha számszerűen kellene értékeljem a lemezt, adnék rá egy kilencest! Hogy miért?
Van két, három olyan dal, ami tölti a helyet, de ezeket leszámítva nagyon jó kis lemez. Megérte várni!
Van két, három olyan dal, ami tölti a helyet, de ezeket leszámítva nagyon jó kis lemez. Megérte várni!
Hallgassátok meg minél többen! Imádom a hangulatát.
Itt a borító és a dallista.
Megtaláljátok a Youtubeon is a teljes lemezt.
Szép keddet! :)
1. You Think You Know
2. Penance
3. Vilify
4. Close My Eyes Forever (Ozzy Osbourne & Lita Ford cover) (feat. Lzzy Hale)
5. Out Of Line (feat. Serj Tankian, Geezer Butler)
6. Hunted
7. Opnion (feat. Tom Morello)
8. War Of Lies
9. Haze (feat. M. Shadows)
10. Through It All (feat. Glenn Hughes)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése