Tematikus Áthangolás! Mivel két hét van karácsonyig, úgy döntöttem, hogy a következő három alkalommal nagy klasszikus ünnepi slágerek feldolgozott verzióról fogok beszélni, itt is az első: Eartha Kitt - Santa Baby
A karácsony mindig hatalmas inspirációs erővel bírt, ami a zenét illeti, a rádió és televízió elterjedésével ez pedig még inkább megugrott.
De, karácsonyi dalt írni manapság nagyon nehéz, hiszen mindenki a régi nagy klasszikusakat akarja inkább hallgatni, olyan előadóktól, akik lehet ha nem is a dal valódi éneklői/írói.
Ez történik a Santa Baby c. nagyszerű karácsonyi slágerrel is. Sokan nem ismerik az eredeti előadót.
Eartha Kitt 1927-ben született egy dél-karolinai gyapotültetvényen, majd a Broadway-on kötött ki, és vált híressé.
Eartha Kitt 1927-ben született egy dél-karolinai gyapotültetvényen, majd a Broadway-on kötött ki, és vált híressé.
Az Emmy-díjas énekesnő 1953. júliusában rögzítette a dalt Henri Renével, majd december hatodikán jelent meg az Under the Bridges of Paris B oldalán.
A nagy sikernek örvendő dal Eartha számára meghozta a kellő ismertséget. Nem beszélve, hogy a történelem során ez az első olyan karácsonyi nagysikerű sláger, amelyet nő szerzett: Joan Javits
Azóta készültek még új változatok, '63-ban a Kapp Records újra rögzítette a dalt, amelyen szintén az énekeső énekel, valamint 1954-ben Eartha ismét feldolgozta, ez a verzió már nem kapott akkora népszerűséget, mint a legelső.

Rengeteg áthangolt verziója született a dalnak, nagy zenészek is szívesen alakították át. A kazetta esetében elsősorban a kevésbé ismert, a Youtubeon azonban igen csak munkálkodó zenészek feldolgozásaira voltam kíváncsi.
Jöjjön az eredeti, majd egy élő felvétel, ezután jöhetnek a coverek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése