2013. december 12., csütörtök

Ismét indul a hajcihő... A Dal.

Már előre "unom", de megnézem, mert valahol az egész mögött emberek kemény munkáját látom...


Tudom, hogy naprakészen kellene írni az ilyesfajta történésekről, de egyszerűen nem megy, mert legalább egy nap telik el az információk emésztésével.
Szóval, mi is történt? 
Magyarország legnézettebb... 
Ja, nem, ez nem az. 
Fránya X faktor... 
Dobpergés: meg van a harmincas lista! 
Kiválasztották a 2014-es A Dal című Eurovíziós magyarországi előválogató indulóit. 
Elég színes lett a paletta, érdemes lesz több bejegyzésen át beszélni majd róluk, csak az a bajom az egésszel, hogy a mindig oly tisztességes közszolgálati média könnyedén hajlik erre, vagy arra. Mindenki értse ahogy szeretné.
Őszintén, én nagyon örvendek ennek a műsornak, sőt az egész kezdeményezésnek, csak ugye, ahogy a végén lenni szokott, a nép nem mindig olyat választ, akivel a szakma, a társadalom vagy a NÉP megvan elégedve. Lásd ByeAlex esetét. 
Feltevődik a tiszta verseny kérdése is, de ebbe most nem akarok belemenni. Beszéljünk inkább a jövőről...
Harminc indulója van A Dalnak, a közismert popsztárok mellett megjelennek kevésbé ismert, de nagyon jó zenészek. Még nem hallgattam végig az összes dalt, de mindenképp szeretnék róluk írni három részben. Három bejegyzés alkalmával lesz idő szétcsócsálni a dalokat, latolgatni az esélyeket. 
Az mindenképp bizalomra ad okot, hogy elég komoly neveket látok a versenyzők közt. 
Kíváncsian várom, hogy milyen lesz maga a műsor. De, hogy addig is ne töltsük fölöslegesen az időt, az MTVAnak köszönhetően itt egy kis telefonos videó. 



P.S. meg Ffogtok lepődni, kik kerültek be :))
Szép délutánt! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése