GONDOLKOZZ EL VELEM!
Nem tudom, hogy kávézva vagy ingujjban az ablak mellett
olvasod majd e verset,
ahonnan messzi kilátni az épülő negyedre, a toronyblokkra,
talán az autóbuszon böngészed e sorokat,
miközben egyet-egyet döccen,
döccen majd a vers is,
vagy disszonáns rímként dühösen félbeszakítanak,
még nem tudom, hogy olvasod majd e verset,
de ha már kezedbe vetted a nyomtatott lapot,
ahol apró ólomdarabok között feszeng az életem,
kérlek, légy figyelmes, gondolkozz el velem.
Figyeltem egyszer, hogy telefonálsz -
a hangod most már örökre hallom, akaratlanul,
s megbicsakló sorsodat vele,
láttam, ahogy legyintettél, s elszomorodtam,
láttalak hosszan kinézni az ablakon,
láttalak annyi lényegtelen apró mozdulatoddal,
amiket el se takarsz, úgyse lepleznek le - gondolod -,
de én rád ismertem egy szemrándításodról,
egy halk köszönésről, tudom, micsoda múltat cipelsz,
hát kérlek, gondolkozz el velem,
egy svábbogár mászik a felsúrolt sárga padlón,
míg leírom e sorokat, s a horpadt vekker ketyeg,
de az öcséd még véletlenül se utánozza
egyetlen fáradt mozdulatodat se,
s a hangja tárgyilagos és kemény,
az öcséd ezüstszín acélpillérek alatt fütyörészik,
nylonzacskóban vágja zsebre a reggelit,
és kölcsön nem kér könyvet,
megvesz mindent, amit olvasni akar,
az öcséd modern módon álmodozik,
a romantikát észre se veszi, nem nyavalyog, nem fecseg,
az elvégzett munka mögötte
automatikusan rajzolja a térképeket.
Az öcséd ingujjban ül az ablak mellett,
nézi a toronyblokkot, és biztos nem olvas verseket,
mégis jól értenénk egymást -
de te is légy ott, kérlek -
hogy találkát adhassak
két nyughatatlan nemzedéknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése