Végre! Visszakaptam a gépet és így a blogot is. Ma már elővetítettem a facebookon, hogy visszatér az aktivitás a blogra, hiszen az elmúlt hetekben igencsak csend volt.
Nohát, ilyen lesz a program!
Most két hete volt egy merevlemez elszállásom... Feszélyező történet, mert elég sok adat volt rajta, azokat igyekeztem valahogy kimenteni. Sikerült!
Nem véltelnül hallgattam ebben az időben, nem volt egyszerűen időm, és lehetőségem, hogy írjak, napokat bíbelődtem az adatok kimentésével. Végtelen idegesítő tud lenni, amikor néhány száz gigányi adatot napokig másol ki a gép, mert a tárolóegység, úgymond gyengélkedik...
De öröm az ürömben, hogy volt időm figyelni a zeneipar, elég érdekes lemezek jönnek, így ismét fellendül a Lemezkritikák menüpont. Emellett visszatér az Áthangolás, most már teljes valójában, minden kedden a megszokott időben, 18 órától lehet hallgatózni, szavazni, javasolni, belepofázni a gondolatok halmazába.
Hogy lesz-e új rovat a jövőben? Szeretnék! Mindenképp jó lenne a Lemezkritikák és az Áthangolás mellé indítani még egy gyűjteményt, de erről jelenleg még nem tudok mit mondani.
Egyszóval, visszatér ide a tartalom, a facebook a nyár után visszakapja az eredeti rendeltetését, dalok, hangulatok. A blog a kommentárok platformja lesz.
Már itt az első nagy esemény, amelyet már szétrágtam a közösségin. Két nap múlva jön ki a Within Temptation új kislemeze, amit nagyon várok. Ezzel kapcsolatban írásra adom a fejem, még én is kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, de majd elolvashatjátok a vélemény. Remélem pozitív lesz a végszó.
Még egyszer, bocsi, hogy nem voltam, igyekszek ezentúl napi szinten kazettázni!
Jöhetnek az Áthangolás javaslatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése