2013. március 18., hétfő

Premierkedjünk kicsit

Premier? Lehet. Tarja Turunen ma bejelentette, hogy lassan elkészültek a felvételek legújabb lemezéhez, amelyet idén augusztusban fog megmutatni nekünk. 







Amióta külön rock-zenél a Nightwishtól ontja magából a lemezeket, a szó jó értelmében. 
Minőség, maximalizmus, profizmus, és sokszínűség jellemzi munkáját, amit megfűszerez egy kis rákenrol feelinggel. 
Ha most róla szeretnék írni, talán éjfélig be sem fejezném, hiszen munkásságát tekintve nem egy egyslágeres előadóról van szó - hú de gonosz vagyok most... 
Sőt, Tarja egy igazi rock ikon, aki nem mellesleg a történelem részévé vált, még ha ezt sokan tagadják is, hiszen az ő nevével, pontosabban a Nightwish megjelenésével vált a rockzenei harctér az énekesnők otthonává. 
A Nightwish mellett elég sok előadóval, zenésszel írt együtt dalokat, valamint minden évben saját karácsonyi koncerttel lepte meg rajongóit. 
Majd 2005 után életében először jelent meg szólólemeze, amely nagy sikernek örvendett. A 2007-es My Winter Storm után legközelebb 2010-ben jelent meg új lemez, What Lies Beneath címmel. 
Huh, ennyit a random adatokról, hiszen minden fontost belinkeltem, így megtalálod a részleteket. 
Ami fontos, hogy a múlt éveben jelent meg első teljes DVD-je, amelyet Argentínában forgattak, és amely az Act I. címet kapta. 
Erről jöjjön most egy dal, majd alatta máris a link az új album weboldalához, ahol nyomon követheted a lemez formálódását. 


Ha megtetszett, itt van a teljes koncert :) nini-hihi


És miközben hallgatod a zenét, vagy kattintgatsz, mert ugye lehet ha nem nézed a videót, íme a legújabb lemez weblapja: (őőő, kattints a képre)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése