Ez elmaradt... Észre sem vettem, s úgy elszaladt a hét, hogy elhagyta az Áthangolást, de loholok utána és szólók, hé, ez a tied!
Egy szó mint száz, nem volt időm sajnos a bloggal foglalkozni, eljött a leadások, dolgozatok és még ki tudja, hogy milyen más hülyeségek ideje. De ma bepótolom!
Véletlen esett a választásom erre a dalra, vagyis nem! Csak úgy hangulatmutatónak posztoltam a Facebook-ra Phil Collins dalát, aztán jöttek egymásután az ötletek, és végül úgy döntöttem, nézzük meg, hogy kik, és mit csináltak ebből a dalból.
Az 1979-ben megírt In The Air Tonight először Phil Collins 1981-ben kiadott Face Value szólólemezén jelent meg. A kislemezként megjelentett sláger Angliában gyorsan felkúszott a toplisták élére, azóta is közkedvelt és gyakran játszott szerzemény. Hogy valami bulvár is tapadjon a szerzeményhez, a dalt Collins első feleségétől történő válás ihlette.
Elég sok ismert zenész hozzányúlt a dalhoz, mert van benne valami, amit mindenki magáénak érez. Épp ezért jöjjön néhány nagyon jól sikerült feldolgozást, némelyiket az MTV is rongyosra játszta a 2000-es évek elején.
Az eredeti:
A hagyományt követve, íme a dal koncertverziója:
2001-ben Lil Kim, The Notorious B.I.G. felesége úgy érezte, hogy hozzá kell nyúljon ehhez a dalhoz, és saját stílusára formálja. Jót tett. Ez a verzió az első: (ma már inkább vicces :))
Chris Daughtry:
Banda Rival:
Northern Kings:
Nohát, ők az áthangolók, jó zenehallgatást és szavazgatást! Kíváncsi vagyok, hogy kire voksoltok! Szép délutánt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése